Ezek a mai fiatalok! Gondolnak ugyan a jövőre, de nehezen bánnak a pénzzel

Mennyire terveznek előre a magyar fiatalok? Mit gondolnak az időskorról, hogyan képzelik el a sajátjukat és miként vélekednek arról, hogy mikor kellene elkezdeni a takarékoskodást a nyugdíjas éveikre? Érdekes és helyenként ellentmondásos eredményekre jutott néhány friss kutatás.

Fiatalon nehéz elképzelni, mi lesz velünk, ha megöregszünk, és valahol érthető, ha a karrierépítés, az első lakás megszerzése időszakában nem feltétlen az a fő gondolat, hogy mikortól és mennyit tegyünk félre a nyugdíjas éveinkre. Ettől függetlenül jó tisztában lenni azzal, hogy a nyugodt időskorért már húszas, harmincas éveinkben is tehetünk. De vajon az Y és a Z generáció tagjai hogyan gondolkodnak az ilyen jellegű előtakarékoskodásokról?

shutterstock_425253469_1.jpg

Pán Péterek és digitális bennszülöttek

Számos kutatásból kiderült, hogy az Y és Z generáció sok tekintetben máshogy működik és gondolkodik az életről, munkáról, karrierről, családról, mint a szüleik (X generáció) érája. A társadalomkutatók például az Y generációra (1984 -1994 között születettek) használták először a „Pán Péter-szindróma” fogalmát, nem alaptalanul, ugyanis a 25–30 éves felnőttek egy része nehezen önállósodik, gyakran még a szülői otthonban élnek, inkább a továbbtanulással, mint a saját egzisztencia megteremtésével foglalkoznak. Jellemző rájuk, hogy a szüleik generációjával ellentétben máshogy állnak a munkához: próbálják elkerülni a napi robotot, fontos számukra az önmegvalósítás, a gyorsan fejlődő karrier, a jó kereset, és a tendenciák azt mutatják, hogy mivel ők már a számítógépekkel együtt nőttek fel, a modern technika és a kütyük különösen fontosak az életükben.

shutterstock_424172653_1.jpg

Ez hatványozottan igaz a Z generáció (1995-2009 között születettek) tagjaira, akiket ,,digitális bennszülötteknek” is szoktak nevezni, hisz ők már a digitális eszközökön szocializálódtak, így számukra már elképzelhetetlen az élet az okostelefonok, appok, vagy a social média jelenlét nélkül. Tanulási szokásaik is mások, jellemző rájuk, hogy egyszerre több dologban is jeleskednek, a kommunikációs eszközök fejlődésével több információhoz jutnak, és ezeket máshogy dolgozzák fel, emiatt pedig másképp is gondolkodnak, mint az X vagy az Y generáció tagjai. Egy felmérés szerint a jelenlegi nyugdíjasok életét az aktív korúak legnagyobb része küzdelmesnek, vagy elviselhetetlennek tartja, ugyanakkor a munkaerőpiacra most belépni készülő Z generációnak ennél jóval kedvezőbb képe van a mai nyugdíjasokról: közel felük tartja jónak, vagy elfogadhatónak élethelyzetüket.

Az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából 1000 válaszadó online megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint egyik generáció sem bízik abban, hogy az állami nyugdíjrendszer képes lesz arra, hogy biztosítsa számukra vágyott nyugdíjaskor hátterét. A Z generáció körében a megkérdezettek fele, az Y generációnak pedig több mint 60 százaléka számít arra, hogy idős korban is munkát kell végeznie a biztos megélhetésért.

A két fiatal generáció tagjai bár sok tekintetben a jelenre koncentrálnak, ez nem jelenti azt, hogy nem gondolnak a távolabbi jövőre. Sokuk tisztában van azzal, hogy már felnőtt koruk kezdetén el kellene kezdeniük a takarékoskodást nyugdíjas éveikre. Ez viszont, egyes felmérések szerint, nincs összhangban a tetteikkel.

Kifolyik a pénz a kezükből

Egy 2017-es tanulmány szerint, amely a 18 és a 35 év közötti fiatalok pénzhez fűződő szokásait vizsgálta, többek között arra az eredményre jutott, hogy a korosztály negyedére igaz, hogy bár folyamatosan szorong az anyagi helyzete miatt, ahogy pénzhez jut, azonnal elkölti azt. A kutatás alapján a legtöbben inkább a mának élnek. Nagyobb megelégedéssel tölti el őket, ha elköltik a pénzüket, mintha félretennének belőle. A kutatásból az is kiderült, hogy a fiataloknak csak 22,1 százaléka készít költségvetést, 40,5 százalékuknak van megtakarítása, és 53,2 százalékuknak vannak pénzügyi céljai.

Persze a helyzet nem ennyire fekete és fehér, a tanulmány szerzői három csoportra osztja a korosztályt: az aggódó költekezőkre, a tudatos kockáztatókra és az óvatos megfontoltakra. A jó hír pedig az, hogy a számok azt igazolják, utóbbiakból van a legtöbb.

shutterstock_1139895017_1.jpg

A hazai eredmények tehát azt mutatják, hogy az Y és Z generáció tudja hogy cselekednie kell, de  a cselekvés területén volna mit javítani, és ezen sokat segítene a fiatalok pénzügyi edukációja, azaz, ha korán - akár már az iskolában - útmutatót kapnának arra vonatkozóan, hogyan osszák be a pénzüket, vagy,hogy mit jelentenek olyan alapvető pénzügyi fogalmak, mint hitel, kamatos kamat, vagy előtakarékosság. A termékismeret területén ugyanis van még hova fejlődni. Ugyanis sokan nem tudnak arról, melyek azok a lehetőségek, amikkel biztosíthatnák maguknak a jövőt, az otthon a párnacihában félretett pénzen túl. Legyen szó olyan intézményesült megtakarítási formákról, mint például az önkéntes nyugdíjpénztár, amely hosszú távon jó döntés lehet, már havi ötezer forinttal el lehet kezdeni az előtakarékoskodást. Ezzel akár több millió forintos megtakarítást képezhet a nyugdíjkorhatárig, és biztosíthatja a maga számára a boldog nyugdíjaskort.  

A posztot az OTP Nyugdíjpénztár támogatta 

A bejegyzés trackback címe:

https://bezzeganyugdijasok.blog.hu/api/trackback/id/tr2114221861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Melki 2018.09.05. 12:12:07

"a korosztály negyedére igaz[...]"

Ez nekem elég fura, melyik korosztály negyede nem költi el azonnal minden pénzét? :)
Alapból azt feltételezném, hogy minden korosztály 25-40%-a annyira kevés pénzből él, hogy nem is nagyon tudna félretenni.

Ez a cikk akkor lenne érdekes, ha a korábbi generációk szokásaival hasonlítaná össze a mostaniakat. Összehasonlítás nélkül ez így gyakorlatilag semmit nem állít, egyáltalán nem derül ki belőle, hogy az Y generáció rosszabbul intézné a dolgait, mint az előtte élők.

Egyébként az Y generációt alapból túl tágnak érzem ahhoz, hogy közösen vizsgáljuk a szokásaikat egy 94-ben született ember még teljesen máshol tart az életében, mint aki 84-ben. Előbbi például jó eséllyel még egyetemre jár vagy nagyon a karrierje elején, kevesebb a jövedelme, tehát természetes módon nem is tud annyit félretenni.

John Doe3 2018.09.05. 12:25:11

A Z generációról irja a poszt: "jellemző rájuk, hogy egyszerre több dologban is jeleskednek". Javaslom, nézzen meg egy Észbontó adást a tv-ben és gondolja át újra az állítást!

R2D2 & C3PO 2018.09.05. 12:45:13

Erősen megkérdőjelezhetőek ezek az állítások. Egy OTP-s felmérésre nem fogod az igazad mondani, hogy ti. eszem ágában sincs nyp-at fizetni, pláne az OTP-nél. ;D

Speciel nem akarok visszavonulni, mert nem olyan az életem, hogy majd de jó lesz, ha nyugdíjas leszek, hanem olyan, hogy bármeddig is eléldegélnék így. A nyugdíj csak egy plusz jövedelemforrás lesz, nem a legjobb, de ez van.

gyongyi70 2018.09.05. 12:59:32

@Melki: Hát ja. A cikk definíciója szerint 2 db. Z generációs gyerekem van. Általános iskolások. És igen, ami pénzt kapnak (zsebpénz) elköltik és nem fizetnek havi 5 ezret önyp-re :D

Nancsibacsi 2018.09.05. 13:52:00

Önkéntes nyugdíjpénztár a lehető legrosszabb befektetési forma. Csak fizetsz bele évtizedeken keresztül, nincs semmi infláció elleni védelem, jellemzően értéktelen lesz az a befizetés, mire odaérsz hogy kivennél belőle. Gondoljunk már bele: a havi 5000 Ft helyett milyen összeget mondtak volna 40 éve? 50 Ft, vagy 20 Ft? És hogy ebből akár 100eFt-os megtakarítás is összejöhet nyugdíjig? Most kitörölhetném vele a s.ggemet - az 2 hétvégi bevásárlás.
A jó befektetés mindig valami konkrét, kézzel fogható. Jelenleg a legjobb a bérbe adott termőföld. Elmegy az ember falura, mondja hogy vesz földet, ami bérbe van adva, és a tavalyi bevétel tízszeresét kifizeti KP-ban. Mindig lesz aki ráugrik, és rögtön van egy értéktartó, 10% hozamot hozó eszköze, amelynél még az adót is bevalja helyette a bérlő. Ez befektetés, a magánnyugdíjpénztár az lóf.sz.

mutoradep 2018.09.05. 17:57:14

Komolyan mondom,hogy az összes tököm tele van az ilyen hülye,semmirrekellő írásokkal!
Nem érdeklel,hogy mi ez az abc betüiből szedett korosztályos bunkóság!
Aki leélt eddig legalább 60 évet,az tudja,hogy milyen küzdelem volt biztosítani bérből és fizetésből a megélhetést.
A mai 25;40 évesek ezt nem értékelik,őket ez nem is érdekli.
Az elődeiknek volt biztosítékuk a megélhetésre és a mára elért nyugdíj fedezetére.
A mostani említett korosztályok kénytelenek felélni a jövedelmüket,mert egyszerüen,ha nincs hátszél nem tudnak a jövőjükről biztonsággal gondoskodni.
Albérlet,saját lakás és autó fenntartás minden jövedelmüket felemészti.
Nem a multi milliomos és politikai nagyhatalmakban "szolgáló"szülők gyerkőceire gondolok!

Melki 2018.09.05. 18:58:42

@mutoradep:
Ha ez valóban így van, akkor miért van az, hogy a nyugdíjasok jelentős részét egy "rezsicsökkentéssel", vagy év végi erzsébet utalvánnyal kilóra meg lehet venni? Nem valami olyasmit írtál, hogy biztosították a megélhetésüket, amivel gondolom arra céloztál, hogy félreraktak öreg korukra és nem költötték el minden pénzük?

laci_52 2018.09.05. 23:24:34

Ne gondoljuk, hogy ez régen másképp volt.

Saját példámmal jövök elő: harminc éves koromig az ősöknél laktam, dolgoztam, de néhány Zsiguli árát eldorbézoltam, tehát úgy éltem, mint a mai fiatalok. Későbbi párommal két bőrönddel költöztünk albérletbe, mert más vagyonunk nem volt.

Összeházasodtunk, lakást szereztünk, majd még nagyobbat, mert 3 gyereket vállaltunk. Eközben dolgoztunk, mint az állat. Mindhármat becsülettel és odafigyeléssel felneveltük, egyetemi diplomát szereztek, dolgoznak és megtalálták a számításukat, jól haladnak az egzisztenciateremtésben.Eközben a nyugdíjaskorunkra nem is gondoltunk, hónapról hónapra éltünk, ezért aztán szűkös, a megélhetéshez éppen elegendő nyugdíjat kapok, de emellett is próbálok segíteni a gyerekeimnek, amiben tudok.

A mai fiatalok is rájönnek idővel, mi az életcéljuk és hogy annak eléréséért tenniük is kell! A családalapítás például egy szép feladat, de sok lemondással, áldozatvállalással jár. A nyugdíjas éveikre még ráérnek gondolni, az még nagyon messze van. Annak idején ezzel én sem foglalkoztam, mégis elvagyok...

Bezzeg a nyugdíjasok

Hogyan lehetnek nyugdíjas éveink aktívak és örömteliek? Mit tanulhatnak a fiatalabb generáció tagjai az idősektől? A Nyugdíj Mentor Program szereplőit követve személyes tapasztalatokat és hatékony tippeket osztunk meg hétről hétre.

Friss topikok

süti beállítások módosítása