Régen minden jobb volt! Vagy nem?

Nem ma találták fel a “Bezzeg a mi időnkben”, vagy az “Ezek a mai fiatalok szófordulatokat”, hiszen a generációs különbségek régen is léteztek. Az is igaz, hogy a digitalizáció napjainkban jócskán elmélyítette a határvonalakat, és a korosztályok között egyre nagyobb kommunikációs szakadék tátong. Rajtunk is sok múlik, hogy ez a távolság nő vagy csökken.

Posztunkban adunk pár hasznos tanácsot, és egyúttal az OTP Nyugdíjpénztár Nyugdíj Mentor Programjának forgatási napjaira is ellátogatunk: vajon ott mi a helyzet ilyen téren?


shutterstock_1176594010.jpg


Már semmi sem a régi!

Gyakran hallott mondat ez az idősektől, a fiatalok pedig rendszerint ettől a falra másznak. Pedig később valószínűleg ők is fogják ezt érezni, hiszen minden korban minden generáció más-más tulajdonságokkal, értékekkel, szemléletmóddal rendelkezik. Ahogy az is változik, hogy miben különböznek a fiatalok az idősektől, vagy hogy milyen a kapcsolatuk egymással.

A mai nyugdíjas korú emberek például jócskán tovább élnek, mentális és fizikai állapotukat tekintve is fiatalosabbak, mint a régmúlt korok idősei, akik másként és máshogy élték meg életük alkonyát. Mások voltak a lehetőségek, az életkörülmények is: a munkából kiesett, megöregedett emberek pl. az 1900-as évek elején nyugdíj és társadalombiztosítás híján kizárólag a családjuk jóindulatára és gondoskodására számíthattak. Ehhez képest a mai idősek számára biztonságot nyújthatna a nyugdíjellátás, de ez nálunk a gyakorlatban nem igazán teljesül, így érthető, ha az aktív korúak zöme arra számít, hogy nyugdíjas korában is munkával tudja majd fenntartani a vágyott életszínvonalat.

Fontos változás az is, hogy régebben az egyes életszakaszokhoz kapcsolódó szerepek és feladatok, ha nem is kőbe vésettek, de elég egyértelműek voltak. Például az X generáció tagjai még abban nőttek fel, hogy a fiatalok azok, akik tapasztalatot szereznek, a nagyobb feladatokat, státuszokat pedig csak később kapják meg. Napjainkban ezek a szerepek fellazultak, a fiatalok és az idősebbek sokszor párhuzamosan tanulnak és dolgoznak. Ha szétnézünk a saját munkahelyünkön, láthatjuk, hogy gyakran egészen fiatalok kerülnek vezetői státuszba, ami régebben szóba sem jöhetett volna.

Ezek a változások – amihez a digitalizáció jócskán hozzátesz - törvényszerűen magukkal hozták azt is, hogy a nemzedékek közötti kapcsolatok megváltoztak, a generációk közötti távolságok nőttek. Utóbbi fizikailag is értendő, hiszen manapság a nagyszülők és a dédszülők külön, sok esetben távol a gyerekektől, unokáktól, dédunokáktól laknak.

Beszélgetéssel a távolodás ellen


Ami a kommunikációs szakadékot illeti, egyáltalán nem törvényszerű, hogy az idősek és fiatalok elmenjenek egymás mellett. Ehhez viszont szükség van mindkét fél nyitottságára. A szakemberek szerint ugyanis fontos, hogy képesek legyünk egymástól tanulni, elismerni, hogy akár egy egészen fiatal is tudhat olyat, amit a korábbi generáció szülöttei nem biztos, hogy ismernek.

A nyitottság mellett legalább ennyire fontos, hogy legyenek közös, személyes élmények. Érdemes - természetesen saját lehetőségeinkhez képest - az együtt töltött időket, beszélgetéseket sűrűbbé tenni az idősebb családtagjainkkal, rokonainkkal. A generációs szakadék ugyanis nem más, mint a kommunikáció hiánya a két nemzedék között.

Pedig egy idősebbel, nálunk sokkal tapasztaltabbal való kapcsolat több szempontból is építő jellegű lehet (link egy korábbi posztra), és a mai korban is szükség van rá, legyen szó élettervezésről vagy szakmai iránymutatásról.  Nem véletlen, hogy a mentorálás napjainkban egyre népszerűbb, arra pedig, hogy milyen jól tud működni egy ilyen kapcsolat, kiváló példa az OTP Nyugdípénztár Nyugdíj Mentor Program, amelyet blogunkon mi is követünk.

 


Kinga, aki a program keretein belül a kötéltánc rejtelmeit tanulja mentorától, Évától, úgy fogalmaz, hogy mentoráltnak lenni kivételes helyzet „
Egy ilyen kapcsolat sokkal személyesebb, mélyebb, és ezért eredményesebb is, hiszen egy igazán jó mentor az ember személyiségével is foglalkozik. Abban is segít, ha az élet egyéb területén történik elakadás, hiszen tudja, hatással van a szakmai eredményekre is”.

Egy másik mentorált, Evelin, aki Sellő Hajnaltól tanulja a vágás fortélyait, azt meséli, hogy könnyen megtalálta mentorával a közös hangot, ami szerinte annak is köszönhető, hogy kései gyerekként született. „Talán ennek is köszönhető, hogy mindig kijöttem az idősebb tanáraimmal, professzoraimmal is” – mondja, és azt meséli, hogy nagyon élvezi a mentorával eltöltött alkalmakat: „A szakmai kérdéseken túl szoktunk nosztalgiázni is, és szívesen meghallgatom a továbbtanulással kapcsolatos tanácsait is” – meséli.


Nyugdíjasként sem áll meg az élet


Papp Bojána, aki szerkesztője a Nyugdíj Mentor Program résztvevőiről készülő dokumentumfilmnek, úgy látja, jól működik a kémia a kommunikáció a mentor-mentorált párosok között, így valódi lehetőség nyílik a mentoráltak számára minden olyat megtudni, ami foglalkoztatja őket jövőjükkel kapcsolatban. Szerinte ebben az is közrejátszik, hogy a mentoráltak, akik mind fiatal pályakezdők (link a korábbi posztra) tudják, miben szeretnének fejlődni, merre tart a pályájuk, milyen célokat kívánnak elérni az életben, az odavezető úthoz pedig fel tudják tenni a megfelelő kérdéseket. A programban szereplő mentorok ráadásul nem csak szakmai kérdésekben mutatnak utat mentoráltjaiknak, de a tudatos tervezés fontosságát is sugallják, hiszen úgy tervezték életüket, hogy nyugdíjas éveikben már csak hobbiból hódolhassanak imádott szakmájuknak, az ehhez szükséges anyagi feltételeket aktív korukban megteremtve.

 

Mindenkinek jót tenne, ha nem ez a „fiatalfetisizmus” lenne a világban a fő csapásirány, ha a média és reklámok zöme nem azt propagálnák, hogy negyven fölött megáll az élet. Ma már egyre tovább élnek az emberek, miért ne élhetnének idősebb korban is teljes életet?” - teszi fel a kérdést Bojána, aki szerint ma is szükség van az idősebbek életbölcsességeire.

“Jó volna, ha a fiatalok rájönnének, hogy a digitalizáció előtti világ megértése fontos, ahogy az időseknek is meg kell tanulniuk a nyugdíjas kort újraértelmezni, és meglátni benne a lehetőséget” - mondja, és hozzáteszi, számára rendkívül inspiráló olyan szakmailag elismert idősekkel forgatni, akik a mai napig megőrizték lelkesedésüket, frissességüket, szakmai elhivatottságukat.

A Nyugdíj Mentor Program 4 fiatal számára biztosít lehetőséget arra, hogy egy-egy saját területén tapasztalt és már boldog nyugdíjas mentor segítségével készüljenek fel a munka és az élet kihívásaira. A program résztvevői kipróbálhatják, milyen lenne, ha álomszakmájukban dolgozhatnának, és nyugdíjasként hobbiként hódolhatnának hivatásuknak. A mentorpárosok közösen eltöltött ideje alatt kiderül, milyen kihívásokra, örömökre számíthatnak a mentoráltak szakmai pályafutások során. Mindebben egy tapasztalt, hivatását ma már hobbiként űző nyugdíjas mentor van a segítségükre.



A posztot az OTP Nyugdíjpénztár támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://bezzeganyugdijasok.blog.hu/api/trackback/id/tr4514227271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bezzeg a nyugdíjasok

Hogyan lehetnek nyugdíjas éveink aktívak és örömteliek? Mit tanulhatnak a fiatalabb generáció tagjai az idősektől? A Nyugdíj Mentor Program szereplőit követve személyes tapasztalatokat és hatékony tippeket osztunk meg hétről hétre.

Friss topikok