Vagány magyar nyugdíjasok mutatják meg, hogyan lehetsz jó vadászpilóta, vagy akár kötéltáncos

A múltkori posztunkból - amelyben menő időseket mutattunk - kimaradt a hazai merítés, de nem azért, mert itthon nincsenek olyan idősek, akik bőven a nyugdíjkor felett is a szenvedélyüknek hódolnak: például repülőgépekkel trükköznek a felhők között, kötéltáncra tanítanak, vagy épp a filmes szakmában egyengetik a fiatalok útját. Egy újonnnan induló mentorprogramban pont ilyen magyar nyugdíjasok fogják segíteni a fiatal, lelkes pályakezdőket.

Trendivé vált a mentorálás

Egy sor sikeres külföldi és hazai tehetségkutató műsor példáján láthattuk már, hogy mennyire inspirálóan tud hatni a fiatal tehetségekre, ha a felkészülés során kapnak maguk mellé egy olyan mentort, akire felnézhetnek, és aki kizárólag csak az ő fejlődésükkel foglalkozik. Mondhatni kimondottan trendivé vált a mentorálás: számos pályázat, startupokat segítő program is a mentorokra épít. De nem véletlen: a technikai kütyük, appok világában a fiataloknak valószínűleg még nagyobb szükségük van a személyes támogatásra, az olyan mentorokra, akik elérhetőek, időt szánnak rájuk, példa alapján vezetnek, kommunikálnak, tiszteletre méltók és ők is tiszteletet mutatnak.

shutterstock_1145703911.jpg

A vadászpilótától a borászig

A felsorolt ismérveknek, amelyet egyébként Joel Peterson, a Stanford Graduate School of Business adjunktusa fogalmazott meg a jó mentorokról, vélhetőleg bőven meg fognak felelni az újonnan induló programba beválogatott mentorok.

István, Topi, Hajnal és Éva - a tehetségkutató műsorokkal ellentétben nem jól ismert sztárok -, hanem olyan hétköznapi, vagány, szakmájukban elsimert nyugdíjasok, akiknek a hivatásuk ma már a hobbijuk.

Már, ha hétköznapinak lehet mondani, hogy Topi, aki korábban vadászpilótaként dolgozott, motoros gépével ma is hajmeresztő mutatványokat végez a levegőben. Vagy, hogy Éva visszavonult kötéltáncosként adja tovább nem mindennapi tudását.  De az se teljesen mindennapi, hogy a Magyar Filmgyár egykori vágója, Hajnal egykori tanítványait látja el szakmai tanácsokkal, és hogy a Jásdi házaspár nyugdíjas éveikben is szenvedéllyel készítik csopaki boraikat. A négy nyugdíjas egyik közös pontja, hogy sokat foglalkoznak a tehetséggondozással, az tudásátadással. 

"Örömmel adom át a tapasztalataimat, és a mentorporgramban is ezt teszem. Megmutatom, mitől szép a repülés, segítek támpontokat adni” 

- mondja Topi, aki a hétköznapokban is gyakran tart előadást diákoknak.

Karrierjüket mindannyian lépésről lépésre építették fel, így a szakmai tanácsokon túl jócskán tudnak útmutatást arra is, hogyan kell fiatalként a nagy betűs életben eligazodni, jó döntéseket hozni. Mivel ma is hobbiként űzik hivatásukat, nem csak mesélni tudnak egykori munkájukról, hanem a gyakorlatban is meg tudják mutatni a mentoráltaknak, mik a szakma szépségei és az árnyoldalai, hogyan kell oda megérkezni, hogy nyugdíjasként már csak szeretetből végezzük egykori hivatásunkat.

Így személyes élményeiken keresztül többek között az is kiderül, milyen követelményeknek kell megfelelni, ha valaki vadászpilótává szeretne válni, milyen kihívásokkal, kompromisszumokkal kell számolnia annak, aki kötéltáncosnak áll, hogyan válik valaki jó borásszá, a Magyar Filmgyár egykori vágójának tapasztalatai alapján pedig filmes szakmába is beleshetünk.

Fiatalok és kíváncsiak

A hosszú évtizedek alatt megszerzett tudásukat négy, pályája előtt álló lelkes fiatalnak fogják átadni, akik szintén casting során kerültek be a Nyugdíj Mentor Programba, ahol egy hónapon keresztül nyerhetnek betekintést az álomszakmájukba tapasztalt nyugdíjas mentoraik révén. A résztvevők között van olyan, aki régóta a választott pályára készül, de akad olyan is, aki titkos vágyát szeretné megvalósítani a mentor program segítségével. Kinga például fiatalkora óta táncol, és simán el tudja képzelni, hogy az új, megismerendő műfaj, a kötéltánc világa annyira magával ragadja, hogy akár ez lesz az új hivatása. Evelin sem ismeretlen a filmes szakmában, viszont Márton informatikusként érdeklődik a vadászpilóta szakma iránt. Timi jelenleg a HR területén dolgozik, de szabadidejét legszívesebben a szőlőben tölti, hogy ellesse a borász szakma titkait.  Mindannyian az Y generáció tagjai és közös dilemmájuk, hogy beleugorjanak-e az életüket hosszú távon meghatározó kalandba, hogy az álomszakmájukat választják és abban helyezkednek el.


De vajon a fiatalok elképzelései egybevágnak azzal, amit ezek a hivatások valójában jelentenek? Mennyire lesznek számukra ijesztők, vagy épp inspirálók a munkával járó nehézségek, akadályok, és hogy alakul majd kapcsolatuk a náluk sokkal idősebb mentoráltakkal? Hamarosan ez, és még sok egyéb érdekesség is ki fog derülni a blogunkon, de előtte részletesen is bemutatjuk nektek a program résztvevőit. Jövő héten az ő portréjukkal jelentkezünk.

MELYIK MENTOR ILLIK HOZZÁM?

– Töltsd ki a kvízt és megtudod az eredményt! –

A posztot az OTP Nyugdíjpénztár támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://bezzeganyugdijasok.blog.hu/api/trackback/id/tr3614234841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bezzeg a nyugdíjasok

Hogyan lehetnek nyugdíjas éveink aktívak és örömteliek? Mit tanulhatnak a fiatalabb generáció tagjai az idősektől? A Nyugdíj Mentor Program szereplőit követve személyes tapasztalatokat és hatékony tippeket osztunk meg hétről hétre.

Friss topikok

süti beállítások módosítása